Cigánykártya


      A cigány kártya története

          A cigány kártyából való jóslás az egyik legismertebb és a leginkább elterjedt jövendőmondási módszer. Története a XIV. századig nyúlik vissza, és szorosan összekapcsolódik a cigány nép történetével. A romáknál a jövendőmondás az egyik tradicionális foglalkozás, évszázadok óta örökölt hagyomány, amelyet a gyerekek nem külön tanulással sajátítanak el, hanem egyszerűen a szocializációjuk része. Bár gyakran a fiúk is beavatást nyernek eme misztikus tudományba, a jóslás mégis leginkább a lányok, asszonyok jellemző tevékenysége. A cigány kártya lapjai a tudatalatti, a valóságos és a természetfeletti szféra alapvető jelképeit, tárgyait jelenítik meg. A jövendőmondás ezen irányzatának kutatói közel száznegyven különféle kártyalapot különböztetnek meg. A modern, napjainkban is használatos cigány kártya 36 lapból áll. Mindegyik lapon található egy-egy illusztráció, alul pedig négy, esetleg hat nyelven a lap jelentése olvasható. Ezt a jelentést természetesen nem kell szó szerint venni, inkább asszociációk keltésére szolgál. Bár a cigány kártya értő kezekben válik valóban "beszédessé", azért játékból, próbaképpen mi is megkísérelhetjük a kártyavetést. A következőkben bemutatok néhány lehetséges értelmezést a lapokra vonatkozólag, illetve egy egyszerű kártyavetési módot. Kérdéseiket a Kérdések és válaszok menü pontban tehetik föl!  
 A lapok jelentése: 
Ajándék: Pozitív fordulat beálltát jelzi, amely megjelenhet konkrét ajándék formájában, illetve olyan elvontabb értelmezésben is, például egy új barátság vagy szerelem, amelyet ajándékba kapunk az élettől.

Állandóság: Valaminek a folytonos, állandóan jelenlévő voltát jelenti, attól függően, hogy mi a mellette lévő lap. A lap jelentheti természetfeletti, isteni erő jelenlétét is.

Betegség: Egyértelműen negatív jelentésű lap. Jelenthet fizikai betegséget, illetve lelki problémát is. A mellette álló lap vonatkozásában értelmezhető. Ha mondjuk a Féltékenység mellett áll, beteges féltékenységet jelez.

Bíró: Hivatalos ügyet, racionális döntést jelent. A mellette álló lappal együtt annak hivatalos voltát jelzi, például a Házassággal együtt házasságkötést.

Bosszúság: Kellemetlen esemény, konfliktus.

Ellenség:
 Rosszakaró, negatív erő.

Féltékenység: Többféle féltékenységet jelenthet, például a Szerelemmel együtt állva szerelmi féltékenységet mutat, de a Gyermek mellett azt, ahogyan egy szülő félti a gyermekét.

Gondolat: Jelenthet ötletet, gondolatokat vagy hogy a helyzet alaposabb megfontolásra szorul. Személyt is jelölhet, finom lelkű férfit, esetleg titkos hódolót.

Gyermek: A Bíróval vagy a Lelkésszel együtt állva gyermekáldást jelent, de jelentheti a kérdező már meglévő gyermekét vagy őt magát, mint gyermeket, a családja, szülei vonatkozásában. Másodlagos értelmezésben pletykát jelent.

Halál: Nem feltétlenül jelent fizikai halált, ehhez a Bíró, a Betegség, a Lelkész vagy a Szerencsétlenség mellett kell állnia. Más lapok mellett nyomatékosító erővel bír, jelzi, hogy az adott esemény szinte halál biztosan bekövetkezik. Jelent még végzetszerűséget, előre elrendelt dolgokat.

 Hamisság: Hazugságot, becsapást vagy öncsalást jelképez.

Ház: Az otthont jelenti, mindazt, ami eredendően meghatároz minket, ahonnan indultunk.

 Házasság: Erős kötődést, a Lelkésszel vagy a Bíróval, házasságkötést, családalapítást jelez.

Hűség: Állhatatosság, kitartás, ragaszkodás egy eszméhez vagy egy személyhez, a környékén álló lapok mutatják pontos jelentését, például a Házassággal házastársi hűséget, a Hamissággal tartós önbecsapást jelent.

Katonatiszt: Olyan férfit jelképez, aki a kérdező számára nem az "Igazi" - ha nőről van szó - illetve nem egy megbízható barát - ha férfiról -, hanem futó kapcsolat, ismeretség, melyből hosszútávon nem sok jó származhat. Jelenthet még kötelességet.

 Kevés pénz:
 Szegénységet, nélkülözést jelképez. Látogatás: Látogatást jelent, különösen az Utazással együtt állva. Mutat még bizonytalanságot.

Lelkész: a Bíróhoz hasonló lap, csak épp a lelki értelemben vett hivatalosságot, például hitet, vallást jelenti. A felsőbbrendű erő, az "égi támogatás" földi megvalósulását mutatja. Levél: Hírt vagy titkot jelent.

Örvendezés: Vidámság, öröm. A Házassággal esküvőt, a Gyermekkel keresztelőt jelenthet.

Özvegyasszony: A kérdezőnél idősebb nőt, például annak nővérét, édesanyját jelentheti, nem feltétlenül özvegyet.

 Özvegy férfi: Az Özvegyasszonyhoz hasonlóan idősebb férfit, például a kérdező édesapját jelenti.

 Pénz: Gazdagság, anyagi jólét, a Szerencsével együtt nyeremény.

 Remény: Reménykedést, vágyódást, tervezgetést, hosszú távú célokat jelent.

 Szerelem: Szerelmet vagy szeretetet mutat.

Szerelmes nő: Ha nő a kérdező, ez a lap jelöli őt magát, ha férfi, akkor az élete párját, szerelmét jelenti.

Szerencse: Szerencsés fordulatot, a dolgok pozitív alakulását, képességeket, tehetséget jelent.

Szerencsétlenség: A dolgok negatív kimenetelét jelzi, de nem feltétlenül általánosságban, vonatkozhat egy, konkrét cselekvésre is, melyet a környező lapok alapján határolhatunk be konkrétabban.

Szerető: Ha a kérdező férfi, ez a lap jelenti őt, ha nő, akkor a számára ideális férfit, az Igazit jelzi.

Szomorúság: 
A Katonatiszthez hasonló lap, ha férfi a kérdező, olyan nőt jelent számára, aki nem a párja, csupán csak fellángolás, futó kapcsolat a számára, nőknél pedig olyan barátnőt, esetleg munkatársat, akivel inkább felületes, formális viszonyban vannak. Lelkésszel, Halállal vagy Bíróval jelezhet gyászt.

Tolvaj: Veszteség, mely lehet konkrét - meglopnak -, vagy átvitt értelmű, például valaki el akarja szeretni a kérdező párját.

Utazás: Helyváltoztatás, utazás, a körülötte álló lapok mutatják, hogy milyen jellegű, Bíróval például hivatalos út, Reménnyel hosszú utazás. Változást is jelent.

Üzenet:
 Olyan hír, amelyet nem levélben kapunk. Jelentheti még, hogy egy esemény hamarosan bekövetkezik.

 Vágy: Vágyakozás, olyan érések, gondolatok, amiket inkább magában tart az ember, kevéssé engedi felszínre törni.

 Váratlan öröm:
 Olyan örömteli esemény, melyre nem számítottunk, a Látogatással együtt például egy számunkra kedves ember váratlan látogatását mutatja.

Veszteség: Elveszítünk valamit, anyagi vagy lelki értelemben. A környező lapok vonatkozásában értelmezhető, tehát például ha a Pénz mellett áll, anyagi veszteségre számíthatunk, de ha a Házasság mellet akkor válásra.  




 Egy kirakási mód: Ezt az igen egyszerű, játékos módszert azoknak ajánlom, akik egyedül érzik magukat, és szeretnék megtudni, hogy egy éven belül betoppan-e az életükbe a nagy ő. A kártyát jó alaposan össze kell keverni, aztán a csomag tetejéről le kell számolni tizenhármat. Ha a 13 lap között szerepel a szerető (férfi kérdező esetében a szerelmes nő), akkor egy éven belül utoléri a kérdezőt a nagy szerelem. Ha (női kérdező esetében) szerepel a lapok között a gondolat, vagy a katonatiszt, akkor egy éven belül találkozni fog egy szőke, vagy barna férfivel. Ha pedig mindkettő, vagy mindhárom lap kijön, akkor mindhárommal találkozik. Soha rosszabb lapjárást. Ugyanez vonatkozik a férfi kérdezőre is: szerelmes nő: a nagy ő, szomorúság: szőke nő, vágy: barna nő. Ennél a módszernél a többi lapnak,beleértve az özvegyasszonyt és az özvegy férfit is, semmi jelentősége nincs.   
 (Figyelem a kép csak a cigány kártyát ábrázolja,nem a kivetési módot!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése